Lélekrabló Tudomány

AZ UNIVERZUM BÖLCSESSÉGE

Földlakó! Meddig tervezel?

A materialista tudomány művelői szerint a halállal végleg elpusztulunk, mindenestől semmisülünk meg.

Lehangoló jövőkép, lehangoló célokkal.

Az életünk szerencsére másképp működik: van benne cél és értelem, és milliónyi tapasztalás szerint nincs vége a halállal. A lélek és a szellem – emberi lényegünk – elpusztíthatatlan és örök. Életünk célja a tapasztalás, értelme a fejlődés, itteni hazánk pedig a testnek teremtett földi világ.

A legnagyobb elmék jutottak és jutnak el manapság az Univerzum feltárásához, bölcsességének, törvényeinek megértéséhez. Ez a bölcsesség határtalan, és az ember számára megkerülhetetlen.
Ha nyitott vagy és végig gondolod a könyvben vázolt hétköznapi jelenségeket, szintetizálhatsz egy nagyszerű világot.

Engedd, hogy megmutassam!

Nyílt levél a Magyar Tudományos Akadémiához

Az evolucionisták kitiltanák a Földről Istent, és elrabolnák a lelkünket.

Hirdetik és tanítják:

  • az élet véletlenszerű keletkezését az anyagból,
  • az emberré válást a darwini evolúció alapján,
  • az ember, mint anyagi lény születését és a halállal történő végső pusztulását.

Teszik mindezt úgy, hogy az evolúcióra immár 170 éve egyetlen bizonyítékot sem sikerült összehozniuk, a tudomány haladása pedig minden tételében megcáfolta azt.

Néhány fontos kérdés tisztázása is öröktől fogva kimaradt az Önök érdeklődési köréből, úgy mint:

  • mi az, hogy lélek?
  • mi az, hogy gondolat?

(Önök szerint anyagi /agyi/ eredetű, de műszereinkkel mégis érzékelhetetlen és mindenen áthatol!)

  • mi az, hogy Isten?
  • mi az emberi élet célja és értelme?
  • mi az, hogy vidám és mi az, hogy szomorú, mi a szeretet és mi a gyűlölet? stb. stb.

Vagyis az életünk legfontosabb kérdéseire nem találják – és nem is keresik – a válaszokat. Nem bizony, mert félő, hogy a végén maga Isten nyilvánulna meg.

EZ ÉRDEKEL, TOVÁBB OLVASOM >>

Részletek a könyvből

Nyílt levél a Magyar Tudományos Akadémiához

Nyílt levél a Magyar Tudományos Akadémiához

Az evolucionisták kitiltanák a Földről Istent, és elrabolnák a lelkünket. Hirdetik és tanítják: az élet véletlenszerű keletkezését az anyagból, az emberré válást a darwini evolúció alapján, az ember, mint anyagi lény születését és a halállal történő végső pusztulását....

bővebben
Tudósok üzenete

Tudósok üzenete

Mottó: “Kövesd a bizonyítékokat, akárhová is vezetnek!” /Szókratész/ Ken Wilber Quantum Questions c. könyvében csodálkozásának ad hangot, hogy „a modern fizika szinte mindegyik nagy úttörője – olyan emberek, mint Einstein, Schrödinger és Heisenberg – valamiféle lelki...

bővebben
A halálélmények anatómiája

A halálélmények anatómiája

ÉLETRE ÍTÉLVE  Bevezetés Kedves Olvasóm! Meglehet, úgy találod majd, hogy túlságosan fantasztikus, vagy éppenséggel hihetetlen dolgokat olvasol a most következőkben, ezért kérlek, ne feledd: Ha nem volt evolúció, akkor csakis teremtés lehetett, és ha teremtés volt,...

bővebben
Evolúció hadilábon / Bizonyítékok hiányában

Evolúció hadilábon / Bizonyítékok hiányában

A Harward Egyetem híres genetikusa, a szókimondó evolucionista Richard Lewontin: „Mi hiszünk a materializmusban. A priori (magától értetődő) hit ez. Nem a tudományos módszerek és szabályok kényszerítenek minket arra, hogy a világnak materialista magyarázattal...

bővebben
Szintézis alapfokon

Szintézis alapfokon

Alaposan elkalandoztunk, de úgy látszik, hogy vannak szükségszerű átfedések, úgy látszik, hogy minden mindennel összefügg. Valami sötét dolog zajlik a háttérben az emberek feje fölött, valami szándékos rossz. Az evolúció bizonyítatlan, tudományosan cáfolt, hazug...

bővebben
Hamis Istenképünk

Hamis Istenképünk

Istenfogalmunk meglehetősen zavaros képet mutat, és a kép tisztázását dogmatikus vonások nehezítik. Istent – szegényes képzeletünk folytán – emberi tulajdonságokkal ruháztuk fel, pedig ezek a tulajdonságok csak ott léteznek, ahol mi vagyunk, és egyáltalán nem igazak...

bővebben
Egyszer élünk Fantasztikus utazások  A karma anatómiája

Egyszer élünk Fantasztikus utazások A karma anatómiája

„Az életárban, tettek viharán Lényem fel- s lejár, ide-oda száll! Születés, halál apály s dagály: cserélve érlelt örökös élet! És zúg a szövőszék, az idő, s azon én így dolgozom Isten eleven köpenyén.” Faust/Szellem) Volt már úgy, hogy nem találtál magyarázatot...

bővebben
Életre ítélve

Életre ítélve

Van célja és értelme az életünknek, és működik az Univerzum bölcsessége, mely az ember számára megkerülhetetlen. Közös mederbe terelném az érzéseidet,  gondolataidat a világról, utalva néhány dologra és érvre, ami esetleg eddig elkerülte a figyelmedet, és talán...

bővebben

A szerző

Bozóky Dénes