„Az életárban, tettek viharán
Lényem fel- s lejár,
ide-oda száll!
Születés, halál
apály s dagály:
cserélve érlelt
örökös élet!
És zúg a szövőszék, az idő, s azon én
így dolgozom Isten eleven köpenyén.”
Faust/Szellem)
Volt már úgy, hogy nem találtál magyarázatot valamilyen szokásodra vagy félelmedre? Például mindig féltél a kutyáktól. Nem mersz lenézni az emeletről, nem mersz felmenni egy kilátóba, mert tériszonyod van. Nem szállsz be a liftbe, inkább lépcsőzöl hat emeletet, mert klausztrofóbiád van, félsz a bezártságtól. Sohasem tanulsz meg úszni, mert víziszonyod van. Bizonyos ételeket nem vagy hajlandó megenni, undorodsz tőlük, pedig soha meg sem kóstoltad őket, vagy éppen sose voltál hajlandó semmilyen lőfegyvert a kezedbe venni.
Mitől lehet?
Az orvosok, pszichiáterek kézenfekvő feltevése volt, hogy a bajok okát gyermekkorban kell keresni, valószínűleg onnan eredhet a negatív élmény, és onnan ered a tiltó „parancs”.
Kikérdezték a pácienseket gyermekkoruk felől, de a felderített emlékek közül egyik sem utalt a fóbiájára. Ez pedig édes kevés volt a „lelki” betegségek okainak felderítéséhez. Fel kellett javítani a memóriát, és erre legjobb megoldásként a hipnotizálás kínálkozott. Hipnózisban ugyanis rendkívüli a memóriánk, mindenre pontosan emlékszünk, mert mindent megőriz a tudatalattink. (Én inkább tudatfelettinek nevezném, de ha már így hívják, legyen). Szóval mindent megőriz a tudatalattink, méghozzá igen nagy pontossággal.
Ne csodálkozzunk hát rajta, hogy a világ jó néhány rendőrsége is alkalmazza ezt a technikát bűnesetek részleteinek tisztázására.
Visszavisznek tehát életed korábbi szakaszaiba, hogy felidézd emlékeidet. A hipnózisban pontosan a felidézett életkorodnak megfelelően viselkedsz. Például ugyanolyan ákombákomokkal íjsz, ugyanúgy szelypítesz, mintha most jennéj öt évesz, és ugyanannyi eszed is van. De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy visszaemlékszel.
Az eljárás sokszor eredményes volt, sikerült megtalálni a felnőttkori tünetek gyermekkori okát, okait. De nem mindig, sőt nagyon gyakran nem. Nos, ha nincs fiatalabb életkorból negatív kiváltó élmény, akkor honnan származhat a víziszony vagy a tériszony? Csakúgy van magától? Ez nem magyarázat, hisz’ mindennek oka van.
A megoldás egy „balesettel” kezdődött: az egyik páciens a hipnózis során eltévesztette az időt néhány évtizeddel. A gyermekkorát jóval megelőző időszakba ment vissza, de ezt eleinte nem sejtette.
Mindössze annyi tűnt fel a hipnotizőrnek, hogy a „gyerek” érthetetlen, otromba válaszokat ad.
Hogy hívnak? Rossz válasz! Anyja neve? Rossz válasz! Hol laktok? Rossz válasz!
Képzeld el, hogy Te vagy a hipnotizőr, visszaviszel egy éltes hölgyet szándékod szerint 14 éves korára, és kérdésedre azt a választ adja, hogy őt Jóskának hívják. Puff neki! És akkor megkérdezik tőle, hogy milyen évet írunk, és ő bemondja, hogy 1848-at. Már régen nem ebben az életében jár, hanem valamelyik előzőben.
Azt mondod hihetetlen? Azt mondom, ne siesd el a választ!
Valahogy így kezdődött: egy korregressziós hipnózis során a páciens eltévedt. Beletévedt egy korábbi életébe.
Azóta ebből „sportot” űznek, de nem akárkik. Híres profik, pszichiáterek a föld kerekén, és természetesen magyar kutatók is, keresve a betegségek vagy éppen a főbb tulajdonságjegyek okát, szándékosan visszavíve pácienseiket előző életeikbe. És a víziszonyosról kiderül, hogy valamelyik előző életét vízbefulladással végezte, a tériszonyost meg meredek sziklafalról taszították a mélybe. Csoda, hogy iszonyodnak? Dehogy! És mégis az, életünk egyik legnagyobb csodája.
De menjünk vissza az elejére, és kövess lépésről lépésre. Mire a végére érünk, egy új világ tárulhat fel előtted.
Nézzük meg, ellenőrizhető-e a páciens meséje.
Ha azt állítja, hogy időszámítás előtt négyezerben vagyunk, és éppen piramisépítésen dolgozik, mint vízhordó, akkor nemigen ellenőrizhető, mert nem valószínű, hogy a történetírók megemlékeztek róla. Ugyanígy járunk, ha 400 évvel ezelőtti jégbe fagyott eszkimónak mondja magát.
Ha azt mondja, hogy ő Hunyadi János írnoka, és elmeséli a Nándorfehérvári-diadal részleteit, akkor gyanús, mert feltesszük, hogy jók a vonatkozó történelmi ismeretei, így aztán csalhat, becsaphat bennünket. Bár ez a csalás dolog nagyon sántít, lévén, hogy páciensünk mélyhipnózisban van. Olyankor pedig nem célunk a csalás és hazudozás.
Ha viszont azt mondja, hogy 1896-ot írunk, Hajós Alfréd tegnap lett olim-
piai bajnok, a Franzstadtban seprik az utcát, és kérdésünkre elmeséli, hogy milyen utcában lakik, a sarki fűszerest meg Neumannak hívják, akkor a „mese” viszonylag jól ellenőrizhető, csak egy kicsit utána kell nézni a helytörténeti múzeumban meg a levéltárban.
Manapság az előző élet „utazásokról” jegyzőkönyv, hangfelvétel és videofelvétel készül. Élethűen megőrzik a részleteket, tökéletesen dokumentálnak mindent.
Fontos is a páciens érdekében. Ne felejtsük, hogy a hipnózis célja eredetileg a betegségek okának feltárása volt. És a terápia? Ha a hipnotizőr rátalál a betegséget kiváltó negatív élményre, és azt a páciense a hipnózisban újra átéli, az „ébredést” követően megszűnik a fóbia. Vagyis, ha a páciens hipnózisban újra átéli korábbi vízbefulladását, megszűnik a víziszonya. Ilyen egyszerű és működik! (Megjegyzés: a reinkarnációs terápia egyik fajtáját (hipnózis mellőzésével) Dethlefsen-ék fejlesztették ki, és alkalmazzák 1975 óta).
A bizonyításnál tartottunk. A német pszichiáterek egyik páciense – mostani életében is fiatalember – mélyhipnózisban elmondja, hogy: „1942-t írunk, huszonhat éves vagyok, amerikai pilóta-őrnagy, gépemet lelőtték a japánok, a tengerbe zuhantunk, társaim meghaltak, én is súlyosan megsebesültem és most a tengerbe fulladok.” Elmondja saját nevét, társaiét, alakulata számát, a bevetés napját stb. Aztán visszajön mai életébe, „felébred” és minden rendben. Majd írásban felkeresik az USA katonai (haditengerészeti) archívumát, megírva a videóra rögzített neveket, adatokat. És jön a visszaigazolás: a történet valósághű, minden adat, név, dátum stimmel. A „mese” igaz. Hát ez a bizonyíték!
Azt mondod, lehet, hogy csalnak? Lehet, hogy a páciens előre betanulta az adatokat és a történetet? Talán feltűnt volna az archívumban, hogy rövid időn belül kétszer kérik ki ugyanannak az egységnek a pusztulását. Ráadásul nem is USA, nem is japán területről.
És ha betanulta, hogyan fogja elhazudni mélyhipnózisban? Sehogy, mert nem lehet.
Vagy kollektív csalás történik? Csalók a tudósok, a neves pszichiáterek? Csaló Dethlefsen és Kübler-Ross, Moody és a többiek? Évtizedek óta összejátszanak mind a több ezer páciensükkel?
És a páciensük mitől gyógyul ki a víziszonyból?
Nem! Ez a könyv nem a csalókról szól – és nem a csalókhoz!
Ezek után megszülethet a legkézenfekvőbb következtetés: Vannak előző életeink és nem egy, hanem több! Sok előző életünk van és mindegyik mi vagyunk? És nem úgy hívnak, mint most? És hol nő vagyok, hol férfi? Hogyan? Miért? Mi értelme?
Nagyon is sok értelme van, és lassan minden a helyére kerül.
Egyszer élünk és meghalunk. Állítják a tévedésektől hemzsegő biblia magyarázói. Ha nem ezt hirdetnék, talán kevésbé lehetne az isteni ítélkezésekkel riogatni a hívőket, ha pedig félreértésből származik, akkor elég végzetes, és módosításra szorulna. Te meg nem érted, hogyan lehet igazságos isteni ítélkezés egyetlen élet alapján, hisz’ egyáltalán nem indulunk esélyegyenlőséggel. Az egyik milliomos csemetének születik, a másik szegénységben, az egyik városi prolinak, a másik patakparti cigánynak, zsidónak, mohamedánnak vagy dogonnak.
Hogyan abszolválhatnánk azonos normák szerint az életünket? Sehogy! Aki mást mond, az téved. Esetleg félrevezet, megfélemlít. Fenyeget a pokollal, az örök kárhozattal. Ráadásul Isten nevében. Nevetséges és – mint az később kiderül -, nem is így működik. Életünk működése viszont érthetővé és világossá válik, ha tudjuk, hogy mindannyian más-más karmikus feladattal jöttünk a Földre.
Érdekes előző életekre is bukkantak a kutatók. Találtak valakit, aki egyik előző életében szobrász volt, és történetesen az egyiptomi piramisokhoz vezető sétányok kisebb istenszobrait farigcsálta. Egy fiatal norvég tanítónő pedig a hipnózis során előző századi, 54 éves, szívbeteg orosz parasztasszonynak vallotta magát, akinek a férje éppen a városba ment viaszt vásárolni. Valahol a XIX.-ik században járt. A beugrató kérdésre, hogy a férje autóval ment-e a városba, meghökkenve válaszolta: „Ne vicceljen velem! Mi az, hogy autó?” Hogy a dolog még pikánsabb legyen, a norvég hölgy oroszul adta válaszait!
Az Egyesült Államokban találtak egy férfit, akit – valamikor a középkorban – apja egy ötvös mester mellé adott tanoncnak. (Nyilvánvalóan nem Amerikában.) A mester brutálisan viselkedett vele. Éheztette, szomjaztatta, verte. Megalázta a kuncsaftok előtt, esténként pedig az asztal lábához láncolta és fajtalankodott vele.
A fiú kezdett kiborulni. Megsokallta a dolgot, és végső elkeseredésében a legutolsó fajtalankodási kísérletnél rátámadt a mesterre, azzal a szándékkal, hogy akár meg is öli. A sors másképp akarta. A mester kapott kés után, és többszöri késszúrással megölte a fiút.
Eddig a történet, mely regressziós hipnózisban elhangzott. Vége is lenne, ha néhány év múlva, pár kilométerrel arrébb az illető pszichiáter nem akadt volna rá egy másik páciensre, aki szintén „mesélt” egy történetet. Ugyanazt a történetet! Ki fogják találni ki volt az illető: a néhai mester!
Hihetetlen véletlennek tűnik, de nem is annyira az, ha figyelembe vesszük, hogy nagyon gyakori a csoportos újjászületés. Évszázadokig is megtarthatjuk állandó partnereinket, akikkel együtt „lépünk fel” különböző életeinkben, természetesen mindig más – más szerepkörben, más-más kapcsolatban, más-más feladattal.
Megjegyzés: természetesen a pszichiáter nem fedte föl a főszereplők igazi nevét. Nem is szabad, és nem is az ő dolga újra összehozni őket. Megteszi a sors, ha úgy kell lennie.
Nem egyszer élünk, hanem sokszor.
Ezek szerint többször él Bozóky Dénes? Nem. Dehogy! A neve sem az, a teste sem, bár gyakran vannak hasonló vonásai és tulajdonságai. Egyszer férfi, máskor nő és mégis ő az! Ugyanaz! A lelke és a szelleme (felsőbb énje) az, aki most néhány évtizedre Bozóky Dénes testébe költözött.
Tudom, nehéz felfogni, nehéz elfogadni, ha váratlanul ér a „tanítás”. Meglepő? Bizonyára. De hát kitől hallottad volna ezt korábban? Szüleidtől? Nem valószínű! Nagy többségükben ők is tájékozatlanok voltak a dologban. Idegen vallásokból? A bibliából? Mindkettőt elhallgatták előled, a kommunista rendszer tűzzel-vassal tagadta Istent. Félelemből.
Ügyes szerkesztők a Bibliából is igyekeztek eltávolítani a reinkarnációra utaló részeket, de nem túl eredményesen. Nézzünk néhány idevágó idézetet:
János evangéliuma (de Mátéé, Márké és Lukácsé is) (János 3, Jézus és Nikodémus)
Nikodémus kérdése Jézushoz: „Hogy születhet valaki, aki már öreg?”
Jézus válasza: „…Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.”
Jézus Keresztelő Szent Jánosról állította, hogy ő Illés próféta reinkarnációja. Imígyen: „Mondom Nektek, Ő Illés.”
* * *
Kivették a reinkarnációt a Bibliából?
„Sokan hivatkoznak arra, hogy egy bizonyos zsinaton törölték a Bibliából a reinkarnáció tanítását. Legtöbben nem tudják ugyan pontosan megnevezni ezt a bizonyos zsinatot, de leggyakrabban az 553-as konstantinápolyi vagy a 325-ös niceai zsinatra hivatkoznak. Valójában azonban ekkor már nagyon sok kézirat létezett az egész Római Birodalom területén, s így elképzelni is nehéz, hogyan tudtak volna minden példányt összegyűjteni és kijavítani. A zsinat előtti időből manapság sok megtalált kéziratunk van, amelyeknek a szövege nagy pontossággal megegyezik a Biblia ma elfogadott szövegével. (Lásd Válogatás az Újszövetség kézirataiból.) Ezen felül több ezer újszövetségi idézetet találhatunk az egyházatyák írásaiban a IV. század előttről, melyek szintén megerősítik a bibliai szöveg hitelességét.
