A Harward Egyetem híres genetikusa, a szókimondó evolucionista Richard Lewontin: „Mi hiszünk a materializmusban. A priori (magától értetődő) hit ez. Nem a tudományos módszerek és szabályok kényszerítenek minket arra, hogy a világnak materialista magyarázattal szolgáljunk. Ellenkezőleg, a materializmushoz való „a priori” kötődésünk miatt folyamodunk olyan kutatási módszerekhez és fogalmakhoz, amelyek materialista magyarázatot adnak a világra. Mivel a materializmus az abszolút igazság (sic), nem hagyhatjuk, hogy napvilágra kerüljön olyan magyarázat amely Isten létét fedné fel”. (Vallomás).
***
Azt gondolom, hogy minden elmélet elvetendő, ami ellentmond sarkalatos törvényeknek. Az evolúció elméletével mégsem ez történik. Valamiért az elméletnek maradnia kell.
Ne aggódj, Kedves Olvasóm, mert nem leszel részese száraz és unalmas tudományos fejtegetéseknek, de érdemes talán visszaidézni hogyan történt a tudatos, módszeres félrevezetésünk iskolás korunktól napjainkig, és látni fogod, hogy csupa sületlenséggel „etettek” bennünket.
* * *
Darwin színre lép
(Harun Yahya nyomán)
Charles Robert Darwin amatőr természetbúvárként csatlakozott 1832-ben egy több évre tervezett világkörüli expedícióhoz. Meggyőződése volt, hogy az élet kialakulásának és a fajok kialakulásának is fő okát a környezethez való alkalmazkodásban kell keresni. Szerinte minden létező faj egyetlen közös őstől származik. Ez az elmélet nem alapult sem tudományos felfedezésen, sem kísérletezésen, de minden esetre szépen kikerekedett, és a kor materialista biológusainak körében hamar népszerű lett. Alaptétele, hogy a környezetéhez legjobban alkalmazkodó egyed örökíti tovább előnyös tulajdonságait a következő generációra, majd az egyre inkább felhalmozódó előnyös tulajdonságok új faj kialakulásához vezetnek.
Darwin nem akarta – és nem is tudta – tisztázni, hogy ezek az új tulajdonságok honnan származnak.
Az így kitalált folyamat elnyerte a „természetes kiválasztódás útján bekövetkező evolúció” elnevezést. Úgy vélte tehát, hogy megtalálta a fajok eredetét, és minden faj egy másik fajból alakult ki. Szerinte véletlenszerű változások révén az egysejtűből kialakulhat az ember.
Érdemes a logikájára cseppnyi figyelmet szentelni: tudományos megalapozottság nélkül létrejött az elmélet, melynek egyszerre humoros és tragikus oldala, hogy azóta is próbálják kézzel-lábbal bizonyítani a helyességét. Ez azonban immár 170 éve nem jön össze…
Darwin gondolta, hogy elmélete rengeteg problémával találja szemben magát, mint ahogy ezt könyvében (A fajok eredete) be is vallotta. Nem tudott mit kezdeni a bonyolult szervek létrejöttével, vagy az élőlények ösztöneivel, de azt remélte, hogy kételyeire a tudomány meg fogja találni a válaszokat. Az ellenkezője történt: a tudomány fejlődésével ezek a kételyek, kérdések egyre nagyobbakká váltak. Darwin idejében még nem létezett genetika, sem biokémia és nem ismerték a sejtek szerkezetét, ahogy a nagy tömegű információt tartalmazó DNS-t sem.
Oláh András írja Darwinról (A bajszos lovak c. írásából): „Nos, képzeljük el, hogy Darwin mostoha körülmények között, esetleg tengeri betegséggel küszködve, sokszor csak savanyú káposztán tengetett életében néha szárazföldre lépve, fajokkal alig-alig találkozva, de azokat részletesen tanulmányozni nem tudva, úgy adta ki kutatótársától, Wallace-tól elorzott elméletét, hogy annak semmilyen valós alapja nem volt. Látott ugyan pár pintyet, amelyeknek csőrét meg tudta figyelni, és különbségeket látott közöttük. Ebből aztán kigöngyölte áltudományos elméletét a fajok eredetéről. …fogalma sem volt (még nem is lehetett) arról, hogy az öröklés milyen bonyolult biokémiai folyamatrendszer… …fogalma sem volt a genomról, a kromoszómákról, a DNS-ről… …a bázisokról (aminósavak), a vegyületek jobbra vagy balra forgatási képességéről, s annak döntő jelentőségéről. Fogalma sem volt a riboszómáról, a sejtekben százszámra működő nanoszerkezetekről és mikromotorokról. Elképzelni sem tudta hogyan alakulhat ki egyetlen (előzőleg két sejtből létrejött) sejtből a soksejtű elefánt, és mi működteti, tartja fenn az életet”.
Darwin némileg tisztában volt a korlátaival, ezért – dicséretes módon – könyvében így fogalmazott: „Ha be lehetne bizonyítani, hogy létezik olyan bonyolult szerv, amely nem jöhetett létre számos apró, egymást követő módosulás révén, akkor elméletem teljesen megdőlne”.
Nevezzük ezt Darwin aggodalmának.
Most már tudjuk, hogy jogosak voltak aggodalmai. A követői is tudják, mégsem hajlandóak tudomásul venni.
A sarkalatos törvényekről
A kétkedés akkor válhat alapossá, ha alapos okkal teszed. Már pedig úgy gondolom, hogy a materializmus és a darwinizmus szembe megy alaptörvényekkel és egyszerűen semmisnek tekinti azokat.
Az energia megmaradás törvénye szerint energiát sem teremteni, sem megsemmisíteni nem lehet. Az energia egyszerűen van. Az örökmozgó anyagot illetően Planck mondta egyik előadásán:
„Uraim! Mint fizikus, tehát mint férfi, aki egész életemet a józan tudomány, azaz az anyag vizsgálatának szolgálatába állítottam, fölmentve érzem magam az alól, hogy naiv embernek tartsanak, és így bátran kijelenthetem az atom területén végzett kutatásaim eredményeként a következőket: Az anyag csak önmagában nem létezik. Minden anyag csak egy bizonyos erő által keletkezik és létezik, amely erő az atom részecskéket rezgésbe hozza, és azt az atom a legparányibb naprendszerként összetartja. De mivel a világűrben sem egy intelligens, sem pedig egy örök erő nem létezik, azt kell feltételeznünk, hogy e mögött az erő mögött egy intelligens szellem létezik.”
A megállapítás a gyökerekig hatol.
Az anyag rezgés. Nem úgy anyag, ahogy érzékszervi tapasztalásaink alapján anyagnak érezzük és gondoljuk. Az elektronok állandó rezgésben vannak, állóhullámokat alkotnak. (Azért állóhullám a nevük, mert a hullámhegyek és –völgyek, a maximumok és minimumok mindég egyazon pontra esnek). „Ilyen állóhullámokat kelt a dobon kifeszített bőr, vagy a zongora, a hegedű húrja is. Eddig rendben is volna a hasonlóság, de most jön a bibi: a zongora húrja vagy a dobon kifeszített bőr csakis akkor ad folyamatos hangot, ha folyamatosan keltem a hullámokat, vagyis ha folyamatosan ütöm, ha energiát közlök vele. Ha abbahagyom a „kezelést”, elhallgat. Az anyag elektronjai pedig milliárd évek óta rezgésben vannak, erejük nem múlik, a rezgés állandó, folyamatos. Mitől? A semmitől – önmagától – nem rezeghet, mert örökmozgó nem létezik”. (Balogh Béla nyomán). Ez elég sarkalatos oknak tűnik, nem? Nos, úgy-e erre gondolhatott Planck, amikor azt mondta, hogy a világűrben egy ilyen örök erő nem létezik. De talán úgy lenne korrektebb a megfogalmazás, hogy az általunk ismert és a tudomány módszereivel vizsgált 4D-s világegyetemben.
Ha így van, tovább kellene gondolni. Ehhez azonban új módszerek, de mindenekelőtt új felfogás szükségeltetik. Szükségeltetne! Erre a materialisták részéről nem mutatkozik hajlandóság, mert félő, hogy az új gondolat az anyagelvűség öngyilkosságához vezetne. Mi is lenne a tudományukból, ha a kutatások során egyszer csak mondjuk maga Isten nyilvánulna meg? Pedig már eddig is sok neves tudósnak megnyilvánult…
Az energia megmaradás törvénye szerint az energia örök, a semmiből nem keletkezhet, nem állítható elő és elpusztíthatatlan.
Ezek szerint nem lehetett az Univerzumnak születésnapja!? Csak egy megoldás marad: öröktől fogva létezik? Ez azonban az ember számára nehezen felfogható.
A termodinamika 2. főtétele, az entrópia törvénye kimondja: maguktól (spontán módon) csak azok a folyamatok mennek végbe, melyek entrópia növekedéssel járnak. (entrópia = rendezetlenség).
Másképpen fogalmazva: spontán lejátszódó folyamatok csakis a rendezetlenség növekedésével járhatnak.
Az entrópia törvénye szerint az egész világmindenség elkerülhetetlenül halad a rendezetlenebb állapot felé. A törvény kísérletileg is bizonyított, és ezen törvény rendíthetetlen érvényességét minden valamire való tudós elismeri. Einstein és Eddington szerint is „ez az egész Univerzum legfontosabb metafizikai törvénye”.
Itt is vélelmezem, hogy a törvény nem az Univerzumra, csak az általunk ismert Világegyetemre vonatkozik. Így azt is gondolom, hogy az általunk jelenleg ismert Világegyetem a teljes Univerzumnak csak kicsinyke szeletkéje.
Az evolúció szembe megy a törvénnyel, és azt állítja, hogy „rendezetlen, szétszórt és élettelen atomok és molekulák spontán egyesültek egy adott időben egy bizonyos sorrendben, és rendkívül bonyolult molekulákat hoztak létre, mint például a fehérjék, a DNS és az RNS, amelyek még bonyolultabb szerkezetekbe rendeződve élőlényekké egyesültek”. (Yahya).
Várhatsz évmilliárdokat, de a törvény nem múlik el, nem változik. Az élettelen anyagból önmagától, spontán módon, véletlenül sohasem lehet élő sejt. Álnokság, hazudozás, a tudományos alapigazság semmibe vétele az evolucionisták részéről.
Ilya Prigogine, belga evolucionista megpróbálta öszzeegyeztetni az evolúciót és a termodinamikát. Elméleteket állított fel arról, hogy a rend a káoszból alakult ki. Végül föladta és így zárta le erőfeszítéseit: „Évszázadok óta foglalkoztat minket egy kérdés: egy olyan világban, amely a termodinamika által meghatározott, és amelyben folyamatosan növekszik a rendezetlenség, mi értelme lehetne egy élő szervezet evolúciójának? Ha a káoszelméletet és az élők meglehetősen rendezett sejtjeit illetve biológiai szabályosságát vizsgáljuk, az egyértelműen az elmélet ellen szól.”
És ha az anyag önszerveződése által keletkezett az élet, akkor hogyan találhatta ki az anyag – mintegy önmaga ellen fordulva – a halált? A kérdést Balogh Béla és Oláh András is megfogalmazta.
A kauzalitás (ok-okozat) törvénye pedig kimondja: magától semmi sem keletkezik, mindennek oka van. Az okozat pedig nem lehet több, mint az ok (vagy okok) összessége. „Tehát az embernek, mint személyes lénynek nem lehet az oka személytelen anyag. Az élettelen anyag semmit nem tud a személyességről. Éntudat, öntudat, érzelmek, intelligencia stb. jellemeznek egy személyes lényt. A személytelen lét alacsonyabb fokon áll, mint a személyes. Éppen ezért az ember teremtője csak egy személyes, intelligens lény lehet”. (Vissza a valósághoz munkacsoport, Internet).
A tudomány, mint látni fogjuk, minden területen bizonyította az evolúció lehetetlenségét. Helytelen minden olyan elmélet, mely semmibe veszi a természeti törvényeket.
Az evolúció híveinek nem volt mit tenni, ha az elmélet nem felelt meg a törvényeknek, hát álnok módon kitalált „törvényeket” (véletlenek) húztak rá az elméletre, és azóta is magyarázzák a lehetetlent. A bajok tehát itt, az alapoknál kezdődnek, és ezernyi egyéb bajjal tornyosulnak.
Nézzünk először olyan apróságokat, melyek kisiskolás ésszel is felérhetők, elfogadhatók, mégis ellehetetlenülést jelentenek az evolúcióra nézve.
* * *
Halak és madarak
Az alábbi fejezetet A TERMÉSZET IQ-ja című könyvből mazsoláztam.
A könyv arra keres választ, vajon honnan tudják az állatok, hogy mikor, mit és hogyan kell csinálniuk. Honnan származik a természet intelligenciája? A tudatlan anyagmassza vált hosszú idő alatt intelligenssé? Az evolucionisták az egyszerűbb viselkedésformák fokozatos változásai alapján magyarázzák az összetett magatartásformák eredetét. Azonban óriási meglepetések érnek minket, amikor megpróbáljuk ezen a lépcsőzetes módon levezetni egyes állati cselekvések kialakulását- s kiderül, hogy ez lehetetlen!
„A keselyűteknős általában tátott szájjal pihen a meder alján, – mert a nyelvén lévő kinövés egy húscafatra hasonlít – és így várja, hogy valamelyik kis hal – a „kukacot” meglátva – beússzon a szájába. Itt a különleges magatartásforma is igen szembetűnő, hiszen a táplálékszerzés olyan magatartással párosul, amely egyébként teljesen logikátlan és szokatlan: a szájtáti teknős csak arra vár, hogy a „sült galamb” (jelen esetben egy halacska) a szájába repüljön; eszében sincs a táplálék után úszni. Ez a viselkedésforma nem alakulhatott ki egy másik táplálkozási szokásból, sem egyik pillanatról a másikra, sem lassú tanulás útján. Honnan tudná egy teknős, hogy a nyelve kukacra emlékeztet másokat? És miért tátaná el a száját egy helyben állva ahelyett, hogy becsületes teknőchöz illően táplálék után néz? Ha esetleg egy zseniális képességekkel megáldott (vagy nagyon bamba) teknős így is tett volna a múltban, az utódaiban akkor sem jelent volna meg ez a képesség, hiszen a tanult (vagy felfedezett) viselkedésformák nem öröklődnek. A tanulással elsajátított dolgok nem képesek beíródni az egyedek genetikai állományába, ugyanúgy, ahogy a gyermekeink sem öröklik azokat az ismereteket, amelyeket mi szereztünk a tanulmányaink során. Pedig az, hogy a keselyűteknős kitátja a száját, és mozdulatlanná válik, amikor éhes, egy olyan tevékenység, ami nyilvánvalóan az állat génjeiben örökletesen van meghatározva. E teknős létre-jöttére sokkal elfogadhatóbb magyarázattal szolgál az, hogy ez az állat a távoli múltban eleve olyan külsővel és szokásokkal jelent meg, amilyenekkel jelenleg is rendelkezik, és nem egy másik fajból alakult ki.
Az evolucionista szemlélet szemszögéből nézve végképp kezelhetetlenek azok az esetek, amikor a mérgező fajt kóstolás, vagyis tapasztalat nélkül is elkerülik a ragadozók. A mérgezés ilyen jelzésére többek között a tengerikígyók és a tengeri ragadozó halak kapcsolatában találunk példát.
Az élénk mintázatú tengerikígyók a legmérgesebb tengeri kígyók közé tartoznak… A velük egy területen élő ragadozó halak nem nyúlnak a kígyókhoz, a kísérletek szerint még akkor sem, ha a „szembesítés” előtt sohasem találkoztak tengerikígyóval. A halált hozó zsákmány kerülése tehát velük született tulajdonság. Álljunk meg egy pillanatra: honnan tudják a tengerikígyók ellenségei, hogy a megkülönböztető jelzéssel ellátott tengerikígyók mérgezőek? Nem tapasztalják ezt meg, tanulásról tehát nincs szó, hiszen a ragadozók már a legelső találkozás alkalmával is tartózkodnak a kígyók elfogyasztásától. Tanulásról már csak azért sem beszélhetünk, mert a fogyasztónak egyszer s mindenkorra torkán akadna a falat, és nem lenne rá lehetősége, hogy tapasztalatait a jövőben kamatoztassa.
Hihetőnek tűnne bárki számára az a magyarázat, hogy e ragadozó halak elődeinek egyszer csak véletlenül olyan mutáns utódai születtek, amelyeknek a génjeik azt súgták: „Sohase egyél élénk mintázatú tengerikígyókat!”?
A különböző tisztogató- és gályatartó halak, valamint a ragadozók közötti szimbiózist szemlélve felmerül egy kérdés. Vajon hogyan jöhettek létre ezek a meghökkentő kapcsolatok? A kisebbik résztvevő (a tisztogatóhal) mindkét esetben védelmet élvez, és bőséges elemózsiához jut a ragadozó hal segítségével, amely cserébe megszabadul nemkívánatos élősködőitől. Kétségtelen, hogy a másiknak köszönhetően mindketten jól járnak. De hogyan ütötték nyélbe ezt az üzletet? Az evolúciós fejlődésről szóló elképzelés ezen a téren is kemény akadályokba ütközik. Tételezzük fel a modern hipotézisek alapján, hogy a tisztogatóhalak ősei még hagyományos úton szerezték be táplálékukat, azaz a tengerfenéken és a sziklákon megtapadt apró élőlényeket felszedegetve tömték tele gyomrukat. Ha pedig ragadozó közeledett, túlélési ösztönüktől vezérelve gyorsan menekülőre fogták a dolgot, és eltűntek rejtekükben. Elképzelhető volna, hogy egyszer csak gondoltak egyet, és oly módon változtatták meg táplálkozási szokásaikat, hogy az addig halálos ellenséget jelentő ragadozó állat felé közelítettek? Lehetséges volna, hogy önként beúsztak a sügérek, illetve ráják szájába, hogy ott a parazitákat lecsipegetve, jóllakjanak? Ez több szempontból is teljességgel elképzelhetetlen. Az evolúció elmélete szerint a létért folytatott állandó harcot pontosan az a hal nyerte, amelyik a leggyorsabb volt, és a leghatékonyabb rejtekhelyet alakította ki magának. A ragadozókhoz való közeledés semmilyen előnnyel nem járt volna a kishalak számára. Sőt, ennek csak hátrányos következményei képzelhetők el, hiszen a ragadozó állat a közelebb lévő zsákmányt sokkal könnyebben tudta volna elkapni, és táplálkozási ösztöneitől vezérelve ezt kíméletlenül meg is tette volna. Vagyis a bátor és kreatív újító, amely a ragadozókkal akart volna barátkozni, nagyon gyorsan befejezte volna földi pályafutását, gátat vetve ezzel minden ez irányú, további fejlődésnek…
…Sem biológiai ismereteink, sem a logika nem támasztja alá az együttélési módozatok fokozatos kialakulásának elméletét. Sokkal ésszerűbb azt feltételeznünk, hogy ezek a „párok” együtt, eleve egymáshoz rendelve jelentek meg. Létezésük első pillanatától kezdve magukban hordozzák a szimbiotikus kapcsolatban betöltött szerepük viselkedési mintáját. Beléjük plántált tudásuk révén pontosan tudják, hogy melyik ragadozótól nem kell tartaniuk. A vizsgált ragadozók pedig szintén azzal az információval a fejükben születnek, hogy higiéniai szolgálataikért cserébe mely formájú és mintázatú halaknak kell megkegyelmezniük.
A fajok közötti együttműködés csak akkor lehet sikeres, ha mindkét fél, azaz a ragadozó hal és a tisztogatóhal is tisztában van rendeltetésével, és a megfelelő szerepet játssza el az élet nagy színpadán. Joggal feltételezhetjük, hogy a szimbiózisban élő párok egy felsőbb intelligencia színdarabjának szereplői, s a szerzői utasítások pontosan szabályozzák a szereplők jellemvonásait és a többi résztvevőhöz fűződő viszonyát”.
Egy természetfilmet nézegetve tudtam meg, hogy a gólyamama rendszeresen forgatja a költés közben a tojásokat. Forgatnia is kell, különben nem kelnek ki a fiókák. De honnan tudja mindezt? Tapasztalásból nem tehette, mert abba rég belepusztult volna fajtársaival és leendő utódaival együtt. Ezt tudnia kellett az első gólyamamának az első költés alkalmával, vagyis nem lehetett ideje megtanulni. A tanult dolgok pedig nem öröklődnek. Ha nem így lenne, számolni, írni és olvasni tudó csecsemők jönnének a világra.
* * *
Az ostoros egysejtű, a fehérjék és a sejt
Az Escherichia coli egy csodálatra méltó egysejtű gépezet. Úgy változtatja helyét, hogy egy propeller szerű nyúlványt (ettől ostoros) forgat. A forgató „motor” részeit 40 különböző típusú fehérjemolekula alkotja. A szerkezetben – mint egy csodálatos mérnöki alkotásban – megkülönböztethetők az alkatrészek: tengely, csapágy, álló- és forgógyűrűk, csuklórész, mint valami emberi építésű elektromotorban. Az ostor percenként százezer(!) fordulatra képes, de ezt a szédületes forgást a baktérium egy negyed fordulat alatt képes megállítani és hátramenetbe kapcsolni. Az egész „varázslat” ráadásul a miniatürizálás csodája, mert akkora mérettartományban történik, mint a hajszál végének háromezred része. Michael Behe mikrobiológus professzor hívta fel rá a figyelmet, hogy az ostormotor jellegzetességeit nem hozhatták létre tudattalan természeti folyamatok, hanem csakis tudatos tervezés. Az evolúció tanítását illetően az a probléma, hogy ha ebből a bakteriális motorból csak egyetlen alkatrész is hiányozna, akkor alkalmatlan lenne a működésre. Ha viszont a hiányos formái működésképtelenek, akkor nem jelenhetett meg fokozatos fejlődés útján. A vak mutációknak nem létezhet ilyen csodája. Ha ezt Darwin látta volna, talán elő sem merte volna terjeszteni az elméletét. A biokémia legújabb felfedezései azt mutatják, hogy a természet teli van ilyen egyszerűsíthetetlen szisztémákkal. A logikus következtetés elől csak egyféleképpen lehet elmenekülni: ha valaki becsukja a szemét. Franklin M. Harold, a Colorado State University Biokémia és Molekuláris Biológia Intézetének nyugalmazott evolúcionista professzora mondta: „El kell ismernünk, hogy jelenleg egyetlen biokémiai vagy sejtalkotó rendszerről sem rendelkezünk részletes darwini beszámolóval. Csak változatos, ábrándos spekulációink vannak.” (Internet).
A DNS és a sejt spontán kialakulásának lehetősége jelenthetné az evolúcióhívők számára az első nagy lépést a győzelem felé.
Az elmélet szerint az első élőlények a vízben jöttek létre véletlenszerű események láncolatának eredményeképpen. Ez az elmélet alapvetése. Nézzük az eshetőségeket. Az élet eredetével kapcsolatos legismertebb kísérlet 1953-ban az amerikai Miller kísérlete volt. Talán érdekes lehet megjegyezni azt a sokat mondó tényt, hogy az azóta eltelt több mint 60 esztendőben – a technika és a tudomány csodálatos fejlődése ellenére – senki sem végzett további kísérletet a témában. (Fox kísérlete ismert, de lehetetlen kifolyományai miatt az evolucionista tudósok köreiben is elveszítette támogatását). Az ilyen kísérletek nem támogatják, hanem inkább cáfolják az evolúció elméletét. Miller kísérletét máig tanítják, és a tankönyvek szerint ez az evolúciós magyarázata az első élőlények megjelenésének. Miller bizonyítani akarta, hogy az aminósavak – a fehérjék építő elemei – létre jöhettek véletlenül évmilliárdokkal ezelőtt az élettelen Földön. Olyan gázkeveréket használt, amely elképzelése szerint az ősi Földön létezett (bár feltételezése később a valóságtól teljesen távolinak bizonyult). A gázkeverék ammóniából, metánból, hidrogénből és vízből állt. Ezek a gázok természetes körülmények között nem lépnek egymással reakcióba, ezért ő energiát juttatott a keverékbe. Feltételezve, hogy az ősi légkörben az energia villámokból származott, mesterséges elektromos forrást (szikragenerátort) alkalmazott. 100 fokon forralta ezt a gázkeveréket egy hétig, és elektromosságot vezetett bele. Egy hét után megvizsgálva a tartály alján található keveréket, megállapította, hogy a fehérjék alapeleméül szolgáló 21 féle aminósavból három megtalálható benne, ezzel hatalmas izgalmat keltve az evólúcionisták soraiban. Megrészegült boldogságukban ilyen kijelentéseket tettek: „Miller életet teremt!” Pedig az általa létrehozottak csak élettelen molekulák voltak. Újabb forgatókönyveket gyártottak, melyek szerint az aminósavak összekapcsolódva fehérjeszerű láncokat alkottak, sőt néhánynak sejthártya szerű képződménye is keletkezett, és „valahogyan” életre is keltek. A fantazmagóriák szerint a sejtek aztán egyesültek és élőlények lettek belőlük. A tények azonban hatályon kívül helyezték Miller kísérleteit, ugyanis Miller, ahogy az aminósavak létrejöttek, azonnal izolálta őket a környezetüktől az úgynevezett hidegcsapdával. Richard Bliss vegyész megállapítása: ”Bizonyos, hogy a hidegcsapda nélkül az áramforrás elpusztította volna a létrejött vegyületeket”. Ez való igaz, mert Miller, amíg nem használta a hidegcsapdát, egyetlen aminósavat sem tudott létrehozni. Az általa szimulált légkör pedig egyáltalán nem volt reális. Az 1980-as években a kutatók már egyetértettek abban, hogy az ősi légkör nitrogént, szén-dioxidot és vízgőzt tartalmazott metán és ammónia helyett. Később amerikai tudósok megismételték a kísérletet szén-dioxidot, nitrogént, hidrogént és vízgőzt tartalmazó közegben, de egyetlen aminósav molekulát sem sikerült szintetizálniuk. Ráadásul a Miller kísérleteihez feltételezett földtörténeti korban elegendő oxigén volt a légkörben ahhoz, hogy elpusztítsa az aminósavakat. Ezt a 3,5 milliárd éves kőzetekben talált oxidálódott vas és uránium bizonyítja. Ráadásul Miller kísérletének végére sok olyan szerves sav is szintetizálódott, melyek az élő dolgokra nézve pusztító hatásúak. Szintetizálódott továbbá számos „jobbkezes” aminósav, melyek nem képesek részt venni a fehérjék felépítésében. Ha jól meggondoljuk, az evolúcionisták elméletük cáfolatát alkották meg a Miller-kisérlettel, mert azt bizonyították, hogy az aminósav molekulák csakis laboratóriumi körülmények között, vagyis művi úton, „teremtéssel” szintetizálhatók.
George Wald (1906 – 1997) Nobel-díjas biokémikus mondta: „A spontán bomlás valószínűsége nagyobb, ezért az lényegesen gyorsabb, mint a spontán szintézis (előállítás). Az ősleves felhalmozódása lehetetlen. Ez a legmakacsabb probléma, mellyel mi szembesülünk.” (The Origin of Life, Scientific American, 1954, 190, 2) És ki volt George Wald? Netán egy született materialista? Így nyilatkozott: „Nem akarok hinni Istenben. Ezért inkább úgy döntöttem, abban hiszek, amiről tudom, hogy tudományos képtelenség, vagyis az evolúcióhoz vezető spontán nemzésben.” Nem éppen tudóshoz illő magatartás, hasonló vallomást azonban nem csak ő tett. Minden esetre a tudóstársadalom sikertelennek minősítette és elutasította a Miller kísérletet, de mindez mit sem számít, a kísérlet ma is része a középiskolás tananyagnak. Íme: „Számos, sokszor megismételt kísérlettel kimutatták(!), hogy az ősi Föld körülményei között ibolyántúli sugárzás vagy elektromos kisülések (villámlás) hatására olyan szerves vegyületek képződhettek(!), amelyek a mai élőlényekben fontos szerepet játszanak, mint például aminosavak, karbonsavak, szénhidrátok. A vízben oldott aminosavak a vizsgálat során fehérjeszerű makromolekulákká kapcsolódtak össze. Más kísérletekben a nukleinsavak alkotói, sőt DNS-hez hasonló polinukleotidok is képződtek. A fehérjeszerű makromolekulák aminosav sorrendje és a polinukleotidok nukleotidsorrendje véletlenszerű volt. A kísérletek során a szerves anyagok olyan molekularendszerekké állhattak(!) össze, amelyek már a sejtek bizonyos sajátságait is „mutathatták”(!). Figyelj a kétértelmű kifejezésekre (felkiáltó jeleket tettem): „kimutatták, hogy … képződhettek”… De nem képződtek! „kapcsolódtak… képződtek…mutathatták… sorrendjük véletlenszerű volt”. Vagyis teljesen alkalmatlan az élethez. Fiatal és jóhiszemű diákok tudatos félrevezetésére azonban teljesen alkalmas. Színtiszta hazudozás. (BC? -Biológiailag korrekt?)
* * *
A zéró valószínűség
A sejt köztudottan a legbonyolultabb és a legtökéletesebb felépítésű rendszer. A biológia professzora, Michael Denton A Theory in Crisis (Az evolúció: Válságban az elmélet) című könyvében így világít rá a sejt komplexitására: „Ahhoz, hogy megértsük a molekuláris biológia által feltárt élet lényegét, egy sejtet 20 km. átmérőjűre kell felnagyítanunk, vagyis akkorára, amely megközelíti egy nagyváros méretét. Egy páratlanul bonyolult és tökéletesen megtervezett rendszert fogunk látni. A sejt felszínén több millió kapu található, melyek egy űrhajó ajtajaihoz hasonlíthatók. Ezek folyamatosan biztosítják, hogy bizonyos anyagok belépjenek a sejtbe, illetve kilépjenek abból. Ha módunkban állna belépni egy ilyen kapun, a világ legcsodálatosabb technológiájával felszerelt, ámulatba ejtőn bonyolult rendszerében találnánk magunkat. Ez a komplexitás, mely túlszárnyal mindenféle emberi alkotást, messze meghaladja gondolkodó képességünket és teljességgel felszámolja a szerencse fogalmát”.
Yahya mindezt így közelíti meg: „A huszadik századi technika alaposan megvizsgálta az élet legkisebb alkotórészét, és felfedte, hogy a sejt a legbonyolultabb rendszer, amellyel az emberiség valaha is találkozott… Ma már tudjuk, hogy a sejtben a szükséges energiát előállító energiaközpontok, az élethez elengedhetetlen enzimeket és hormonokat létrehozó gyárak, az összes létrehozandó termékhez szükséges, minden információt tároló adatbankok, bonyolult szállítórendszerek, a nyersanyagokat szállító csövek, a nyersanyagokat használható részekre lebontó laboratóriumok és finomítók, és a kimenő és bejövő anyagok ellenőrzését végző speciális fehérjék vannak. És mindezek ennek a bonyolult rendszernek csak töredékét jelentik. Az evolúció állítása szerint mindez a véletlennek köszönhetően jött létre”. Yahya szerint erre annyi az esély, mintha egy nyomdában bekövetkezett robbanás egy könyvet hozna létre. Az angol matematikus és csillagász, Sir Fred Hoyle is ilyen hasonlatot említett a Nature (első osztály beli materialista kiadvány!) magazin 1981. november 12-én megjelent riportjában. Bár ő maga is evolucionista, Hoyle kifejtette, annak valószínűsége, hogy magasabb rendű életformák véletlenül alakuljanak ki, akkora, mint hogy a roncstelepen végigsöprő tornádó egy Boeing 747-es repülőgépet szereljen össze. A sejt egyszerűsíthetetlen bonyolultsága az egyik oka annak, hogy az evolúcióval nem magyarázható a létrejötte.
A sejtek alkotórészei, a proteinek (óriás fehérje molekulák) sem jöhettek létre természetes körülmények között. A proteinek aminósavakból állnak, melyek szigorúan megszabott sorrendben, mennyiségben és szerkezetben kapcsolódnak egymáshoz. A legegyszerűbb fehérje 50 féle aminósavból épül fel, de akad amelyik több ezerből. Egyetlen egy aminósav többlete, hiánya vagy cseréje használhatatlanná teszi a fehérjét. Kialakulhatott mindez véletlenül? Egy átlagos fehérjemolekula 288 aminósavból áll, amelyek 12 különböző típusba tartoznak. Ezeket 10 a 300-adikon féle képpen lehetne sorba rendezni. 300 nulla az 1 után! Hihetetlen csillagászati szám, mely variációs lehetőségek közül csak egyetlen egy adja a kívánt molekulát. A többi lehetséges variáció hasznavehetetlen vagy egyenesen káros lenne. Itt nem lehet esélye a véletlennek. Matematikusok szerint már az 1 : 10 az 50-edikenhez valószínűség is egyenlő a nullával. (Jelenleg a világegyetem összes atomjainak számát 10 a 80-adikon-ra becsülik!) És hol vannak még a több ezer aminósavból álló molekulák?! A lehetetlen szó egyszerűen ki sem fejezi a valóságot. És egyetlen fehérje még semmit sem jelent: a valaha felfedezett egyik legkisebb baktérium (Mycoplasma hominis H 39) 600 különböző fehérjét tartalmaz! Van-e értelme ilyen lehetetlenségekre tudományos elméletet alapozni? Ezek az esélyek valósak, tények. E számok ellen egyetlen evolucionista sem jelentette be tiltakozását, sőt a lehetetlenség tényét sok evolucionista elismeri, bevallja. Harold F. Blum, híres evolucionista tudós: „a legkisebb ismert protein méretéhez hasonló polipeptid spontán kialakulása is teljesen valószínűtlennek tűnik”. (Yahya: Az evolúciós csalás /Kornétás, 2006/ 99.o.) William Stokes, amerikai geológus Földtörténeti alapok című írásában így ír: „a fehérje nem alakulhatna ki egymilliárd év során sem, egymilliárd olyan bolygón sem, amelyet a szükséges aminósavak koncentrált vizes oldata borít”. Perry Reeves kémiaprofesszor: „Amikor az ember megvizsgálja a lehetséges szerkezetek óriási számát, amelyek az aminósavak véletlenszerű kombinációjából jöhetnek létre, teljesen értelmetlennek tűnik, hogy az élet így alakult volna ki. Sokkal hihetőbb, hogy egy Nagy Építő és a legbölcsebb terv kellett ehhez a feladathoz”. (Yahya). Az emberi sejteket felépítő milliónyi fehérje mellett még nukleotidek, szénhídrogének, lipidek, vitaminok és sok más elem és vegyület vesz részt pontos arányok szerint szervezetünk felépítésében és működésében, illetve működtetésében.
Robert Saphiro, a New York Egyetem vegyésze és DNS specialistája kiszámította, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy az egyetlen baktériumban található 2000 féle protein spontán létrejöjjön. (Az ember sejtjeiben kb. 200 ezer különböző protein van). A valószínűség 1 aránylik a 10 a 40.000-dikenhez. Nem is képzelhető el. Negyvenezer nulla az 1-es után. A Cardiff University College (Wales) alkalmazott matematika- és csillagászprofesszora, Chandra Wickramasinghe megjegyzi: „A negyvenezer nulla elég nagy szám ahhoz, hogy maga alá temesse Darwint az egész evolúciós elmélettel együtt. Nem volt ősleves sem ezen a bolygón, sem másikon, és ha az élet nem véletlenül jött létre, akkor céltudatos intelligencia van mögötte”. Beszédes számok! Sir Fred Hoyle azt mondja ezekről a felfoghatatlan nagyságú számokról: „Valójában az az elmélet, hogy az életet egy értelem hozta létre, olyannyira nyilvánvaló, hogy az ember csodálkozik, hogy miért nem fogadják el magától értetődőnek. Ennek oka inkább lelki, mint tudományos”. (!)
Harun Yahya véleménye szerint ez a lelki ok „az evolucionisták önkondícionálása, akik ezért nem fogadják el a tényt, hogy az élet teremtés útján jött létre. Ezeknek az embereknek a fő célja Isten létezésének tagadása. Ez az egyetlen ok, amiért irracionális módon védelmezik azt, amit ők maguk is lehetetlennek tartanak”.
Egyetértek az okot illetően, kiegészítve azzal, hogy ennek az Isten-tagadásnak az emberiségre rendkívül veszélyes kifolyományai vannak.
Balkezes adalék: egy fehérjemolekula létrejöttéhez nem elegendő az aminósavak helyes sorrendje, ugyanis minden egyes élőlényben – növényben és állatban egyaránt – csakis a balkezes aminósavak jöhetnek szóba. A jobb- és balkezes aminósavaknak nagyjából egyenlő számban kellene előfordulniuk a természetben, mégis kizárólag a balkezesek jöhetnek szóba. Ez a specializálódás semmiképp nem magyarázható és csak tovább növeli a „véletlen-elmélet” homályosságát. Olyan, mintha feldobnánk egy pénzérmét egymilliószor, és minden esetben fej lenne az eredmény. Úgy látszik, hogy az elmélet igazolása érdekében minden lehetséges. A DNS és RNS legkisebb építőköveinél, a nukleotidoknál ugyanez a helyzet, csak fordítva: itt mindég csak jobbkezeseket találunk. Véletlenül! Elég kézenfekvőnek látszó a következtetés: az evolúció molekulárisan is lehetetlen. Mértékadó vélemények szerint a korai Föld viszonyai között még arra sem volt semmi esély, hogy akár egyetlen öt szénatomos ribóz molekula létrejöjjön és stabil maradjon.
E miatt esetleg kihelyezhető lenne az élet keletkezése a Földön kívülre, valahová a végtelen világűrbe? Ez sem vinné jottányit sem előbbre az elméletet, keletkezésének valószínűsége szemernyit sem változna. Különös, hogy egyetlen sejtfelépítő kialakulását sem tudják megmagyarázni, de – könnyedén túllépve a lehetetlenen – elméleteket gyártanak az emberi- és majomkoponyák összehasonlításáról. Az evulúciós kísérletek, mint Miller vagy Fox kísérletei, azt bizonyították, hogy az élettelen anyag nem képes önmagát szervezni, nem képes életet létrehozni. Az anyagnak önmagától nem létezik olyan rendezési elve, mely életet generálna. Ha lenne ilyen, a tudósok már rég rátaláltak volna.
Az ú.n. molekuláris homológia állítása is megdőlt: hasonló, vagy rokonnak látszó és mondott egyedek között óriási molekuláris különbségek vannak, mindegyik élőlény osztálya sajátos, különbözik a többiektől és független azoktól. Az egyes organizmusok génjeinek analízise bizonyította, hogy a gének kapcsolódása cáfolja az RNS analízis alapján nyert evolúciós törzsfát.
* * *
A DNS
Már molekuláris szinten bukik az evolúció elmélete, pedig a probléma nem korlátozódik az aminósavakra és fehérjékre. A sejt tökéletes szerkezete, számtalan fejlett rendszere olyan bonyolult, hogy képtelenség titkainak megfejtése. Mind a 100 trilliárd sejtünk magjában ott található a DNS molekula, mely tartalmazza testünk teljes tervrajzát.
Watson és Crick kutatták (1955) a DNS rendkívül komplett szerkezetét, és megállapították, hogy teremtés eredménye. Minden külső és belső tulajdonságunk a DNS-ben van rögzítve egy speciális kódrendszer segítségével. A kódot a négy bázis (A,T,G és C betűkkel jelölt) sorrendje adja. Ez a sorrendiség szabja meg, hogy milyen különbségek vannak a 7 millárdnyi emberiség egyes egyedei között. Olyan tulajdonságok mellett, mint a magasság, szem, a haj vagy a bőr színe, egyetlen sejt DNS-e tartalmazza 206 csont, 600 izom, 10 ezer hallóideg, kétmillió látóideg, százmilliárd idegsejt, 130 milliárd méter ér, 100 milliárd agysejt és a sok milliárd sejt tervrajzát is. Ha minden információt le akarnánk írni, ami a DNS-ben benne van, olyan könyvtárra lenne szükségünk, amely 900 kötetnyi egyenként 500 oldalas enciklopédiából áll. Ez a hihetetlen mennyiségű információ mind kódolva van a DNS részeiben, a génekben (Yahya nyomán).
* * *
Az információ
Az emberi test napi információ áramlása kb. 3400 trilliárd bit. (Végvári László tanulmányából). Bill Gates szerint: „A DNS olyan, mint egy számítógépes program, csak sokkal, de sokkal fejlettebb, mint bármely szoftver, amit eddig megalkottunk”. Andrew McIntosh, matematikus: „Amikor tudósként szétnézek az engem körülvevő világban, figyelemreméltóan bonyolult tervezési mechanizmusokat látok, ezért arra a következtetésre kell jutnom, hogy ilyen bonyolult rend mögött mindenképpen értelmes tervezésnek kell meghúzódnia. Nem minden tudós teljesen objektív. Mindenkit befolyásolnak a saját előfeltevései. Ha egy tudós nem hisz Istenben, akkor ateista kiindulási pontja elkerülhetetlenül befolyást gyakorol arra a módra, ahogyan az őt körülvevő világot szemléli. Ha kizárja gondolkodásából bármiféle tervező lehetőségét, akkor feltételezései olyan magyarázat elfogadására fogják őt kényszeríteni az általa megfigyelt jelenségekről, amelyet sokan „valószínűtlennek” fognak látni. Véleményem szerint vissza kell nyúlnunk Einstein hozzáállásához: „Abban a helyzetben vagyunk, mint az a kicsi gyermek, aki belép egy sok különféle nyelven megírt könyvekkel telezsúfolt roppant nagy könyvtárba. Annyit tud, hogy valaki minden bizonnyal megírta ezeket a könyveket, de azt nem tudja, hogyan.
Nem érti azokat a nyelveket, amelyeken a könyveket megírták. Homályosan sejti, hogy a könyvek valamilyen titokzatos rendezőelv szerint helyezkednek el a polcokon, de nem ismeri ezt az elvet. Én ilyennek látom a legintelligensebb lény Istenhez való viszonyulását. Látjuk a csodálatosan elrendezett világegyetemet, amely engedelmeskedik bizonyos törvényeknek, de csak homályos sejtéseink vannak ezekről a törvényekről. Korlátozott képességekkel felruházott elménk nem képes megragadni a csillagképeket mozgató titokzatos erőt. (Lásd majd a Tejútrendszer, naprendszer mozgásai, sötét energia). Ez az alázat teljes mértékben kiveszett a mai tudományos világból. Sokan makacsul ragaszkodnak ahhoz a furcsa világnézethez, hogy meghatározása miatt a tudomány kizárja a teizmust. Ez az álláspont nem logikus, mert a teizmus és az ateizmus az egyén feltételezéseinek terméke… ”
* * *
Az információ és a véletlen
Az evolúciós elmélet legfőbb akadálya az eredetkérdés vonatkozásában az a körülmény, hogy az információ fizikai és kémiai értékekkel nem definiálható. Elméletek, amelyek egy könyvben leírásra kerültek, nem ugyanazok, mint a papír és a nyomdafesték, amelyek a könyvet alkotják. Egyazon szavak és gondolatok a legkülönbözőbb médiákkal közvetíthetők (pl. számítógéppel, CD-ROM segítségével, flop¬py-lemezzel, vagy magnetofonnal). A sejtekben lévő kemikáliák nem definiálják azt az üzenetet, amit ezek hordoznak. Értelmes dolog nem keletkezik spontán, mert az értelmes dolog intelligenciát és értelmet feltételez.
A rádiójelekben a meghatározott frekvenciájú hordozó hullámok az információt információ jelként adják át. Az információ jeleket a hordozó hullámok bizonyos értelemben „hordozzák”. Mihelyt a hír vételre kerül, a hordozó hullámokra nincs többé szükség. A hír zene, vagy szavak formájában hallhatóvá válik. Nagyon hasonlóan íródnak fel – egy speciális kód alkalmazásával – az információk a sejtekben is. Ebben az esetben ez a nukleotidok különböző sorrendje szerint történik. Ameddig azonban ennél mindig pontosan ugyanazt a szabályt tartják be, addig ezek magukban nem fontosak. Tulajdonképpen egy teljesen más kémia is felhasználható lenne, azaz egy más ABC, amely egy teljesen más beszédstruktúrához vezetett volna. A legfontosabb ezen a „megbeszélésen” az, hogy az információknak (tehát a szabályoknak, a nyelvnek, a kódnak, stb.) már kezdettől fogva jelen kell lenniük. Ha azt gondoljuk, hogy az ilyesmi véletlenül alakulhat ki, akkor azt kell mondanunk, hogy ez tudományosan lehetetlen.
Prof. Gitt az alábbiakat írja erről: „Nincs információ szellemi eredet nélkül. Egy tisztán statisztikai (azaz véletlen) folyamat által nem jön létre információ”.
Ennek ellenére Dawkins azt állította, hogy mikro-szinten információk jöhetnek létre, éspedig kis, előnyös mutációk sorozatának látszólag végtelen folyamatán keresztül, amelyek természetes kiválasztás által jönnek létre. Ezzel a felfogással szemben kemény érvek léteznek. A mikrobiológus Michael Behe könyvében „Darwin’s Black Box” (Darwin fekete doboza) Dawkins érveit meggyőzően cáfolja. Ő rámutatott arra, hogy Darwin nagy védőjének sok érve ellenére nincs olyan mechanizmus a darwini evolúcióban, amely olyan új információkat lenne képes szolgáltatni, amelyek a makro- területre kihatnak. Ehhez akkor egy új, értelmes DNS betűkészletnek kellene létrejönnie. Ez nem le-hetséges, mert ekkor egy célra törekednek, amit megelőző információkon keresztül kell definiálni. Amennyiben ez nem történik meg, a mutációk semmi előnnyel sem szolgálnak. Mindenképpen először a kód kiválasztásával kell kezdeni. Ilyenkor életszükséglet, hogy a sejt adója és vevője már kezdettől fogva ismerje a kód kulcsát. E nélkül kommunikáció nem lehetséges. A darwini evolúciónak azonban csak véletlen mutációk állnak rendelkezésére. Nincs előre gondolkozó intelligencia, nincs arra lehetőség, hogy a nukleotidek képesek lennének egy előre definiált kód szerint rendeződni, mert ez egy előre feltételezett tudást határoz meg. Egy kódolt nyelv létezése a DNS-ben gátolja az evolúciót már az első akadálynál.
További magyarázatul álljon itt Grandpierre Atilla szemléltető gondolatmenete: „A mozdony azért érkezik meg Budapestre, mert elindult valahonnan, mondjuk Debrecenből. Valójában azonban a mozdony azért indult el, mert az emberek el akartak jutni egyik városból a másikba, ezért feltalálták a vasutat, megépítették a síneket, kialakítottak egy menetrendet, és a kész vonatot rátéve a kész sínekre a vonat el tudott indulni Debrecenből Budapestre. Lehet helyes válasz a fizikai: a vonat Budapestre érkezésének oka, hogy Debrecenből adott sebességgel elindult. De valójában a végső mozgatórúgó mégsem a mozdony kezdeti sebessége, hanem az e mögött meghúzódó, ezt előkészítő szellemi-anyagi tevékenység. A végső ok, hogy megszületett a szándék: Debrecenből Budapestre kell jutni… Az a materialista álláspont, mely a mozdonyt tekinti a végső alkotóelemnek, nem veszi figyelembe azt az előkészítő-építő-szervező tevékenységet, mely a mozdony és a sínek felépítéséhez szükséges. De ha ez így van, akkor ma az evolucionista tudomány mesterségesen szűkítette le tárgykörét, és a vizsgálati köréből eleve kizárja az átfogóbb, alapvető fontosságú kérdéseket.” (Az élő világegyetem könyve, Válasz Kiadó, Bp. 2002. 21. oldal)
Végvári László tanulmányából (Internet):
„Prof. Gitt megállapított egy természeti törvényt az információra vonatkozóan. A neve: Természettudományos Információ Elméleti törvény.
A törvény kimondja: ha egy olyan információt találunk valahol, amiben megvan az információ öt szintje:
1, Statisztika (karakterek egymás után pld: Z,U,K,E, stb.)
2, Szintaxis (kódok és a karakterek elrendezésének a szabályai, pl. nyelvek)
3, Szemantika (jelentés, a dolog lényege, maga az üzenet)
4, Pragmatika (cselekvésre való késztetés)
5, Apobetika (cél, eredmény létrejötte),
akkor
1, Ez az információ nem az anyag tulajdonsága
2, Szellemi mennyiség
3, Szerzőt igényel
4, Nem létezik akarat és értelem nélkül
5, Statisztikus, véletlen folyamatokban nem keletkezhet.
A Természettudományos Információ Elméleti Törvényt még senkinek sem sikerült megcáfolnia, tehát érvényesnek kell tekintenünk. A törvény rendkívül precíz és korlátozó, hogy elkerülje a félreértések lehetőségét. Természettudományos Információnak (TI) csak azt az információt tekinthetjük, amely az értelmezési tartomány keretein belül van, tehát az információ mind az 5 szintje megvan benne…
Az evolúció elmélete szerint a DNS-ben lévő információ véletlenül a-lakulhatott ki az idők folyamán. Mechanikai, fizikai, kémiai kölcsönhatások, irányítatlan természeti folyamatok, a véletlen és szükségszerűség, valamint a rendelkezésre álló rengeteg idő és tér, továbbá az anyag önszerveződése, bőséges magyarázattal szolgál az információ létrejöttéhez. Van olyan magyarázat, mely szerint a mutáció, szelekció, genetikai sodródás, izoláció képes információt előállítani. Ezek a folyamatok azonban szóba sem jöhetnek, mert élettelen rendszereken nem tudják kifejteni a hatásukat. Ahhoz, hogy működjenek, szükség van hozzá egy mutáló replikátorra, vagyis egy élő organizmusra. Marad tehát a puszta véletlen”.
* * *
Kumulatív szelekció? / Egy darwinista próbálkozás
Richard Dawkins kumulatív szelekciós elmélete (az egyik legelfogadottabb evolúciós elmélet) az információ eredetére vonatkozóan a következő: „Legyen egy mondatunk, ami információt hordoz és 28 karakterből áll. Az információ eszerint úgy állna elő véletlenül, hogy 28 majom gépel 28 írógépen egymás mellett véletlenszerűen, ezek helyettesítik a véletlenül bekövetkező természeti folyamatok hatásait. Mindegyik majomnak csak 1 karaktert kell eltalálnia, hogy a 28 karakteres mondat összeálljon. Mikor az első majom ezt eltalálja, akkor ez összehasonlításra kerül az ő célkarakterével és ő már nem gépel tovább, a többi majom ugyanígy, ezért könnyen és gyorsan megkapjuk a várt végeredményt, előállt az információ”.
Az eljárással kapcsolatban felmerülő kérdés: Mi, vagy ki hasonlítja össze azt, hogy egy majom eltalálta a célkarakterét? A válasz pedig az, hogy ennek nyilvánvalóan egy értelemnek kell lennie, s kell tudnia kommunikálnia is a majmokkal, irányítania és vezérelnie kell az egész folyamatot, mind a 28 majmot elejétől a végéig, ráadásul a keletkező információ előtt már létezett ugyanaz az információ célmondat formájában. Dawkins állítása szerint az evolúció vak és céltalan, de akkor mi az, hogy célbetű és célmondat? A természetben semmilyen véletlenszerű folyamat nem figyelhető meg, amely intelligens módon vezérelni, irányítani, sőt döntéseket hozva, kommunikálni tudna a véletlen folyamatokkal, hogy melyik mennyi ideig tartson. Ha a véletlenről beszélünk, ez a következőket jelenti: akaratlanul, szándék nélkül, céltalanul, váratlanul, következetlenül stb. Ha szándékról beszélünk, ez jelenti, hogy: akarattal, céllal, szándékkal, tervvel, elhatározással, következetességgel, stb. A „véletlen” és a „szándékos” pont ellentétei egymásnak, kizárják egymást, ezért ez az elmélet önellentmondásokat tartalmaz. Újból megállapíthatjuk, hogy csak értelem segítségével lehetséges információt előállítani, vagy átalakítani, de arra nincs működő bizonyítás, hogy az információ véletlenül keletkezett. A többi evolucionista elmélet sem képes megmagyarázni az információ eredetét”.
Dr. McIntosh szerint pedig: „Nem minden tudós teljesen objektív. Mindenkit befolyásolnak a saját előfeltevései. Ha egy tudós nem hisz Istenben, akkor ateista kiindulási pontja elkerülhetetlenül befolyást gyakorol arra a módra, ahogyan az őt körülvevő világot szemléli. Ha kizárja gondolkodásából bármiféle tervező lehetőségét, akkor feltételezései olyan magyarázat elfogadására fogják őt kényszeríteni az általa megfigyelt jelenségekről, amelyet sokan „valószínűtlennek” fognak látni”.
A rendszerelmélet, rendszertechnika törvényei kizárják az élővilág véletlen kialakulásának lehetőségét és egy értelmes, szuper Intelligens Tervező létét követelik meg. Rendszerelméletileg minél összetettebb egy rendszer, minél bonyolultabb a működése, annál inkább meg kell azt tervezni.
Bill Gates ugyan nem biológus, de információelméleti tudása kétségtelen. Ő ezt mondja: „A DNS olyan, mint egy számítógépes program, csak sokkal, de sokkal fejlettebb, mint bármely szoftver, amit eddig megalkottunk”. „Egy magasabb rendű organizmus genetikai programja kb. ezermillió bit információt tartalmaz, ami megfelel egy kisebb fajta, ezer kötetes könyv-tár könyveiben található betűk számának, és kódolt formában rögzíti a sokmilliárd sejt fejlődését, növekedését, szerveződését és felügyeletét, amely által komplett organizmussá fejlődnek.”
Tóbiás pedig (egy égi entitás) így ír a DNS-ről: „A DNS-nek a két általatok ismert ágán kívül van még legalább tíz másodlagos ága. Minden elsődleges ágat körülölel két másodlagos ág. És ezek körül a kötegek körül vannak újabb mágneses DNS ágak, melyek körülölelik és behálózzák”. (Ezekben rejtőzhetnek lelki vonásaink? Az empátia, az öröm és bánat, az intuícióink, Isten-érzésünk és még sok minden más?)
Ők mondták:
„Hogyan jött létre a genetikai kód, valamint a lefordításához szükséges mechanizmus (riboszómák és RNS-molekulák)? Pillanatnyilag meg kell elégedni a csodálat és bámulat érzésével a válaszok helyett”. (Internet).
George C. Williams, az evolúciós elmélet egyik vezető védelmezője: „Az evolucionista biológusok ez idáig nem vették észre, hogy két különböző területen munkálkodnak. Ez a két terület az anyag és az információ… A gének többek puszta anyagi dolognál, a gének egy-egy információs csomag… Ez azt mutatja, hogy az információ és az anyag a lét két különböző területe, és ennek a két különböző területnek az eredetét is külön-külön kell vizsgálni.” (Yahya nyomán).
Ez ékes bizonyítéka az anyagon túli értelemnek, mert az anyag egyszerűen képtelen információt teremteni.
Werner Gitt, a német Föderális Fizika és Technológia Intézet vezető professzora szerint: „Minden megfigyelés azt mutatja, hogy az információ létrejöttéhez szükség van egy olyan értelemre, amely használja szabad akaratát, ítéletét és teremtő képességét… Nincs semmilyen természeti törvény, fizikai folyamat vagy anyagi esemény, amely lehetővé tenné, hogy az anyag hozza létre az információt.”
Attól tartok, mit sem számít a tudománytalanság, csak az számít, hogy az elmélet igazodjon a materialista filozófiához.
Szóval „pillanatnyilag be kell érni a csodálat és bámulat érzésével…” De válaszok immár 170 éve nincsenek. Egyetlen válasz, egyetlen bizonyíték sincs, csak az oktondi ragaszkodás az elmélethez. Ez a reménytelen ragaszkodás immár nem a tudományosság, hanem az álmodozás kategóriáját jelenti. A pillanatnyilag kifejezés pedig azt, hogy csak várjunk türelemmel, majd megjönnek a válaszok. Nem teszik hozzá, hogy sohanapján… Pedig bizonyára lennének válaszok, csak másmilyenek. Azokra viszont nincs szükség, azokat a válaszokat tilos keresni. Vajon miért?
Az anyag nem tud önállóan szerveződni. Ha tudna, akkor sem lenne képes kitalálni Istent. Nagyon valószínű tehát, hogy a természet kutatása egyenlő Isten kutatásával, vagyis Istenről szól az egész Világegyetem. (Kérlek, Kedves Olvasóm, tekintsd úgy, hogy nem feltétlenül a vallások Istenéről beszélek).
* * *
A variánsok
A variáns vagy változat az egyetlen fajon belüli egyedek eltérő tulajdonságait jelenti. Az embernél például azt, hogy az egyik ferde szemű, a másik nagy orrú vagy magas termetű stb. Ez azonban nem jelent új tulajdonságot a genetikai kódban. Ha az egyik hosszabb vagy rövidebb lábú, az ben-
ne van a genetikai kódban, de semmi esetre sem jelenti azt, hogy variáló-
dás révén például egy hüllő szárny- vagy tollnövesztésbe kezd, és sohasem
alakítja az állatot madárrá. Darwin erről semmit nem tudott, és úgy gondolta, hogy a variációk határtalanok. Nem ismerte a „genetikai állandóság” elvét, ami kimondja, hogy egy faj megváltoztatása érdekében végzett bármiféle keresztezés eredménytelen. Tudatlanságában a következő kijelentésre vetemedett: „Semmiféle akadályát nem látom annak, hogy egy medvefaj természetes kiválasztódás útján idővel olyan tulajdonságokra tegyen szert, amelyek alkalmassá teszik őt a vízi életformára, hogy megnövekedjen a szájuk mérete, és végül hatalmas bálnává alakuljanak”.
(Felnőtt embertől egyszerűen méltatlan, de egy kisgyermek számára is nevetséges és hihetetlen feltételezés. És mindez egy tudományalapítótól).
Rendben van, Darwin még nem ismerte a genetikát. De mai követői ?!
A genetikai állandóság elve arra is rámutat, hogy az élő fajok között áthág-hatatlan az akadály.
Yahya: „A Galapagos-szigeteki pintyek… szintén nem bizonyítják az evolúciót… tudományos megfigyelések alapján kiderült, hogy a pinty-csőrök, melyekről minden evolúcionista fórumban ódákat zengtek, való-
jában egy-egy variánsnak felelnek meg, vagyis szó sincs evolúciós folyamatról. …Peter és Rosemary Grant, aki azért utazott a Galapagos-szigetekre, hogy meglelje a darwinista evolúció bizonyítékait, hosszú éveken át tanulmányozta a sziget pintyfajait. Ismert művükben nem jutottak másra, mint hogy a szigeten nem történt evolúció”. …És ahogyan a variációk nem, úgy az egyes élőlények hasonlósága sem bizonyítja az evolúciót. Darwin úgy gondolta, hogy a hasonló szervekkel rendelkező egyedek egymással fejlődéstani kapcsolatban állnak, és hasonló szerveiket egy közös őstől örökölték. Ezek szerint például a galambnak is, a sasnak is van szárnya, ez azt jelenti, hogy a galambok, a sasok és a hozzájuk hasonló minden szárnyas madár egyetlen őstől származnak”. (Az evolúciós csalás, Kornétás 2006,147. o.).
„A jelek szerint a világtörténelem leghatásosabb szemfényvesztése folyik. A darwinisták a véletlent és az élettelen, tudattalan atomokat fogadják el teremtő erőként, sőt ebbéli hitükhöz úgy kötődnek, akárha vallásuk lenne.” (Yahya).
Állításaik egyszerűen hamisak!
Úgy száz éve vették elő – mint újabb bizonyítékot- az elsorvadt szervek tételét, mely szerint az egyes élőlényekben őseiktől örökölt szervek találhatók, melyek használat híján elsorvadtak, így semmilyen funkciót nem végeznek a testben. Többek között erre a listára tették a vakbelet, a mandulát és a farkcsontot. De akkor még – nyilván kellő információ híján – ide sorolták a csecsemőmirigyet és az agyalapi mirigyet is. A tétel kapcsán született néhány hamis következtetés: arra a megállapításra jutottak, hogy az egyes elsorvadt szerveket az élőlények őseiktől örökölték, holott például néhány majomfajnak, melyeket az ember őseként emlegetnek, nincs is vakbele. Érdekes viszont, hogy a majmoknál, alsóbb rendű emlősöknél, mint például az erszényes patkányoknál, szintén megfigyelhető. Ezt a tételt a tudomány túlhaladta, de egyes képviselői a mai napig szorgalmasan hirdetik, mit sem törődve annak valótlanságával. Cáfolt tételek továbbá a rekapituláció elmélete (mely szerint az egyedfejlődés – embrionális fejlődés – a törzsfejlődés megismétlése), vagy a molekuláris evolúció elmélete is.
A rekapituláció elméletét Ernst Hackel vetette föl. „Bizonyításul” hamis rajzokat készített, hogy a halat az emberi embrióhoz hasonlítsa. Amikor ez kiderült, azzal védekezett, hogy a többi evolucionista is csalásokhoz folyamodott. Az elméletet az evolucionisták számára nagyon is mértékadó American Scientist is cáfolta.
Elsősorban materialisták és csak aztán tudósok? A helyzet ettől is rosszabb!
A Harward Egyetem híres genetikusa, a szókimondó evolucionista Richard Lewontin: „Mi hiszünk a materializmusban. A priori (magától értetődő) hit ez. Nem a tudományos módszerek és szabályok kényszerítenek minket arra, hogy a világnak materialista magyarázattal szolgáljunk. Ellenkezőleg, a materializmushoz való „a priori” kötődésünk miatt folyamodunk olyan kutatási módszerekhez és fogalmakhoz, amelyek materialista magyarázatot adnak a világra. Mivel a materializmus az abszolút igazság (sic), nem hagyhatjuk, hogy napvilágra kerüljön olyan magyarázat amely Isten létét fedné fel”.(Vallomás).
Ezek szerint a tudományos módszerek nem is vezetnének törvényszerűen a materializmushoz, de minden áron hozzá kell igazítani? Akkor meg mennyire tudományos?! Nem más, mint a tudomány megfeleltetése a materializmusnak. Ezt is elfogadhatjuk alapvetésnek. Kénytelenek tagadni a teremtést, ezért szá-mukra az egyedüli út az evolucionizmus.
Ali Demirsoy, híres török evolúcionista professzor: „…a citokróm-C vé-letlen kialakulására olyan kevés az esély, mint hogy egy majom írógépen elütés nélkül megírja az emberiség történetét”.
Hubert Yockey így kritizál: „A dialektikus materializmus kizárólagos és átfogó tanításaiban való hit nagyon fontos szerepet játszik az élet eredetének forgatókönyvét illetően, annak ellenére, hogy nem áll rendelkezésre semmiféle bizonyíték arra, hogy az élet magától jött volna létre, sőt inkább ellentmondanak az érvek ennek, a materialisták kitartanak elképzelésük mellett. Világszerte ez az alapja az evolúciós propagandának. Az, hogy a nyugati vezető médiaszervekben, valamint a neves és „jelentős” tudományos lapokban lépten-nyomon evolucionista propagandába ütközünk, ezeknek az ideológiai és filozófiai előírásoknak az egyik következménye. Az evolúció ideológiai szempontból elengedhetetlen, ezért a tudomány standardjait meghatározó materialista körök vitathatatlanul tabu témává tették”.
Rendkívül megalázó, ahogy semmibe veszik az emberiséget. Aljas módszer, mely aljas célhoz illeszkedik.
* * *
Mit mutatnak a kövületek?
A kövületek nem mutatnak fokozatos láncot az életformák kialakulására. Dr. Walt Brown az In the Beginning című művében ezt írja: „A kövületi láncszemek hiányoznak számos növény, az egysejtű életformák és a gerinctelen állatok, a gerinctelen és a gerinces állatok, a halak és a kétéltűek, a kétéltűek és a hüllők, a hüllők és az emlősök, a hüllők és a madarak, a főemlősök és más emlősök, valamint a majmok és más főemlősök között. A kövületeket olyan behatóan tanulmányozták, hogy nyugodtan le lehet vonni azt a következtetést, hogy ezek a hézagok valódiak és sohasem lesznek betöltve.” W. I. Bird a The Origin of Species Revisited-ben 1954-ben írta: „A hirtelen megjelenések és hézagok okát nem lehet többé a kövületanyag hiányosságainak tulajdonítani, mint ahogyan Darwin tette, mikor az őslénytan még gyerekcipőben járó tudomány volt. Több mint 250.000 kövületfaj kétszázmillió katalogizált példánya miatt sok evolucionista paleontológus is, mint Stanley, úgy érvel, hogy a kövülettár elégséges .” Ezt Bird még 1954-ben írta, és az eltelt csaknem 70 év óta ebben nem történt változás. A kövületek eredménye, hogy a hiányzó átmeneti fajok mellett átmeneti szervek sincsenek, mint pl. félig pikkely – félig toll, félig láb, félig szárny. (Internet). Kellene lennie egy olyan kacsacsőrű emlősnek, amelyiknek úszóhártyái vannak, de emlője még nincs, viszont van kacsacsőre, szőrös, de még nem ad tejet, vagy éppen fordítva? Nagyon sokféle átmeneti alakja lehetne, de szegénynek egy sincs, így hát azt kellene gondolnunk, hogy mindezt egyszerre megoldotta. Nem tehette, mert ez ellentmond a fokozatosság szabályának. „Nincs bizonyíték: a növények
kialakulására, az állatok kialakulására, az átmenetekre növényből állatba és az állatok egymásból való átmenetére. Teljesen hiányoznak az átmeneti fajok”. (Yahya)
Az evolúció logikája szerint az átmeneti fajoknak kellene döntő többségben lenni, de nem hogy többség nincs, egyáltalán nincs!
Fentiekhez hasonlóan a DNS vizsgálatok pedig egyértelműen cáfolják a képzelet szülte családfák, leszármazási elméletek hitelességét.
Nincs értelme a kérdésfeltevésnek: -Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
* * *
Egyszerűsíthetetlenül összetett rendszerek
(Michael A. Cremo szerint (2008-11-30/ Internet)
„Charles Darwin, amikor a Galápagos-szigetek szikláin mászva éppen a pintyeket figyelte, bizonyára lehorzsolta a térdét. Az apró seb azonban hamar begyógyult. Ha Darwin fel is figyelt volna minderre, nem tudta volna elmagyarázni a véralvadás folyamatát.
Ugyanis az élet alapköveit képező molekulák szerkezetének felfedezésére még a következő századig várni kellett. Az élő szervezetekben zajló biokémiai folyamatok, amelyeket időközben megismert a tudomány, bonyolultságuknál fogva komoly kihívást jelentenek az evolúcióelmélet hívei számára. Ilyen csodálatos folyamat a vér megalvadása is. A vér viselkedése ugyanis egészen sajátságos. Ha kilyukad egy folyadékot tartalmazó edény – mondjuk egy tejesdoboz vagy egy gázolajhordó -, akkor a tartalma elfolyik. Természetesen a kiürülés sebessége függ például a folyadék sűrűségétől, a lyuk méretétől, vagy az edény nyomásától. Mesterséges beavatkozás nélkül azonban az edény kiürül. Ezzel ellentétben, ha valaki megvágja az ujját, a seb normális esetben csak rövid ideig vérzik, addig, amíg a képződő vérrög eltömi a keletkezett rést. Ezt követően a vérrög megszilárdul, majd a seb fokozatosan begyógyul. A véralvadás annyira természetesnek tűnik, hogy a legtöbb ember el sem gondolkodik rajta.
Tudni kell azonban, hogy az emberi szervezet rendkívül összetett folyamat segítségével akadályozza meg, hogy a sérült éren keresztül nagyobb mennyiségű vér folyjon el. A négy alapvető funkció (az erek összehúzódása, a vérlemezkék összetömörülése, a véralvadási rendszer és a fibrinolitikus rendszer) együttes és összehangolt működése szükséges a sikeres védelemhez. Ezek közül írásunkban csupán a véralvadást vizsgáljuk.
Amikor a nyomás alatt álló keringési rendszer megsérül, a keletkezett rést azonnal el kell tömni, különben az élőlény elvérzik. A véralvadásnak tehát a sérülés teljes hosszában, pár percen belül, tökéletesen el kell tömítenie a keletkezett rést. Ellenben ha a vérrög netán rosszkor, vagy rossz helyen képződik, akkor elzárhatja a keringés útját, ami például szívrohamhoz, vagy agytrombózishoz vezethet. Továbbá az alvadásnak a seb tömítését követően meg kell állnia, különben az egész keringési rendszer megszilárdulna, ami az élőlény biztos halálát jelentené. Láthatjuk tehát, hogy a véralvadás csak szigorúan szabályozott módon játszódhat le: vérrög csak akkor és csak ott képződhet, amikor és ahol erre szükség van. Hogyan oldja meg a szervezetünk ezt az összetett feladatot?
A biokémiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az alvadás kémiai folyamata mérhetetlenül összetett: számos független fehérjemolekula kölcsönhatásának szövevényes rendszere. Ez a rendszer bármelyik alkotóelem hiányában, vagy nem megfelelő működése esetén összeomlana: a vér nem a kellő pillanatban, és nem a megfelelő helyen alvadna meg”…
Itt bonyolult és rengeteg összefüggést magyarázó biokémiai folyamatok következnek, melyek ismertetése e könyvnek nem feladata. Érjük be Cremo összegzésével: „Láthattuk, hogy a véralvadás két egymással szoros kölcsönhatásban lévő láncreakció eredménye, melyet az egymással tökéletesen összeillő elemeken kívül számos enzim és molekula működtet. Ha egy percig elgondolkodunk rajta, rájövünk, hogy erre a mechanizmusra pontosan ráillik a „nem egyszerűsíthetően bonyolult” kifejezés. Ugyanis az egymásra ható komponensek közül bármelyiknek az eltávolítása az egész rendszer működésképtelenségét, összeomlását eredményezné. A rendszer nem egyszerűsíthető, mert az összes résztvevő megfelelő működése szükséges ahhoz, hogy a vér a megfelelő helyen és a szükséges pillanatban alvadjon meg, de csak akkor, és csak ott.
Lehetetlen egy ilyen elképesztően bonyolult rendszer véletlenszerű meg-jelenése. További érdekesség, hogy a véralvadási rendszer néhány elemének a működésbe lépéséhez a sorban jóval utána következő elem jelenléte szükséges; ez utóbbiak kialakulása viszont a láncban előttük álló elemektől függ. Ebből kifolyólag logikailag elképzelhetetlen, hogy a véralvadási rendszer az idők során, fokozatos módon, apró változások sorozataként alakult volna ki. Egy biztos: a tudomány jelenlegi állása szerint nincs ember a Földön, aki meg tudná magyarázni, hogy a véralvadás rendszere hogyan tudott volna evolúciós úton kifejlődni, elérve mai formáját.
Ha mindennapi életünk során egy – összetettségét és strukturáltságát tekintve – nagyságrendekkel egyszerűbb rendszerrel találjuk szembe magunkat (mint mondjuk a rákosrendezői pályaudvar sín- és váltórendszere), akkor eszünkbe sem jut azt feltételezni, hogy mindez pusztán a véletlen műve lenne. Miért ne ismerhetnénk hát fel ebben a sokkal bonyolultabb rendszerben egy intelligens tervező keze nyomát?”
Az evolúcionistáknak van azonban néhány ellenvetésük, amint azt a Kitzmiller kontra Doveri Iskolaszék perben oly sziporkázóan kifejtették: „Az uralkodó tudományos nézet szerint az „egyszerűsíthetetlen összetettség” kézen-fekvőnek tűnő érvelésrendszerében a következő hibák vannak:
- A modern evolúcióbiológia már régen feladta azt a nézetet, hogy az evolúció kizárólag számtalan kis változás felhalmozódásának eredménye lenne. Vannak ritka, nagy, a szervezet egészének alapstruktúráját átrendező változások, melyek hátterében a genom egyetlen jelentős változása áll.
Ilyen pl. a genom megsokszorozódása, vagyis a poliploidia megjelenése, vagy pl. a szelvényezett testfelépítés kialakulása a szelvényezetlenből stb. A modern evolúcióbiológia tehát nem tekinti az evolúció kizárólagos megvalósulási módjának azt, amit Behe cáfolni akar. - Ha Behe professzor (vagy mi magunk, vagy akár az egész tudomá-nyos közösség) nem tud elképzelni egy kevésbé komplex, de mégis működőképes rendszert, az nem bizonyíték arra, hogy ilyen nem létezhet vagy nem létezhetett. Mindez csak az „argumentum ad ignorantiam”, vagyis a „nemtudás, mint érv” néven ismert logikai hiba egy tipikus megnyilvánulása. (A szerző kérdése: és azt minek nevezik latinul, amikor a megalapozatlan állításokat hamis(-ított) teóriákkal, csúsztatásokkal támasztjuk alá?)
- Behe professzor „megfeledkezik” az egyes szervek funkció-váltásairól. Pedig a makroevolúciós folyamatok jól ismert jellemzője, hogy az egyes szervek funkciót válthatnak, pl. kezünk és lábunk módosult uszonyok, fülünk hallójáratai módosult kopoltyúnyílások stb. lehetnek, lehettek. Tegyük fel, hogy mai hallószerveink nem „egyszerűsíthetők” semmilyen egyszerűbb, de mégis működőképes hallószervvé – bár ez sem igaz. Csakhogy nem kell feltételeznünk azt, hogy hallójárataink múltbeli funkciója is a hallás volt. Más, számunkra esetleg ismeretlen funkcióban az egyszerűbb struktúra is működőképes lehetett.
- A szemet – és szinte minden más összetett struktúrát – létrehozó evolúciós lépések minden ellenkező állítás ellenére dokumentáltak. Nemcsak fosszilis anyagban, hanem a mai élővilágban is megtalálható minden egyes állomásuk. Az egyetlen fényérzékeny sejttől a fényérzékeny felületen, a felület betüremkedésén, lezáródásán, a lencse kialakulásán keresztül a fejlett kameraszemig bezáróan bizonyított a fejlődés menete.
Az uralkodó tudományos nézet szerint Behe és követői által felhozott példák az adott biológiai rendszerek működésének félreértésén alapulnak, az érvelés rendkívül alacsony színvonala az elvet érdemi vitára alkalmatlanná teszi, ezért az áltudomány”.
A 2005-ös Kitzmiller kontra Doveri Iskolaszék perben – mely során az elmélet kidolgozója, Michael Behe az intelligens tervezés szakértőjeként tett tanúvallomást – az Egyesült Államok szövetségi bírósága ítéletében a következőket nyilatkozta: „Behe professzor egyszerűsíthetetlen összetettséggel kapcsolatos állításait publikációk cáfolják, s a tudományos közösség nagy mér-tékben elutasítja azokat”. (Kitzmiller v. Dover Area School District).
Megjegyzéseim a „Kritiká”-hoz:
1.ponthoz: „Vannak ritka, nagy, a szervezet egészének alapstruktúráját átrendező változások, melyek hátterében a genom egyetlen jelentős változása áll”. Alapos csúsztatás. Miért, mitől következtek be ezek a ritka és nagy változások? Ez szembe megy az információ elmélet minden törvényével és fütyül a fokozatosság elvére is. És hogyan zajlottak le?
2.ponthoz: Amit mond, az magyarul a következőket jelenti: Nem baj, hogy el sem tudjuk képzelni, attól még létezhetett. Ez ismét egy egyáltalán nem tudományos, sokkal inkább kocsmainak tűnő érvelés.
3.ponthoz: Szegény Behe professzor feledékeny, mert „megfeledkezik arról, hogy az egyes szervek funkciót válthatnak”. Ez is csúsztatás a javából. A tisztelt kritikusok meg arról feledkeznek meg, hogy az egyes szervek vajon mitől, milyen okból válthatnak funkciót? … ”Csakhogy nem kell feltételeznünk azt, hogy hallójárataink múltbeli funkciója is a hallás volt. Más, számunkra esetleg ismeretlen funkcióban az egyszerűbb struktúra is működőképes lehetett”. Nem érdekes, hogy előtte mi volt? Pedig arról szól az evolúció, hogy mi volt előtte! És milyen tudományos érvelés az, hogy lehetett?
4.ponthoz: „…az evolúció lépései dokumentáltak”. Alapos csúsztatás. Ez esetben a „dokumentálás” nem bizonyíték, egyszerűen az egyes feltételezett lépések feltételezett végeredményeit rögzítették. A történések miértjét és hogyanját sűrű homály fedi, így fantáziájuk szabadon szárnyalhat. Mégis így fogalmaznak: „bizonyított a fejlődés menete”. Tudják: a hatalom mellettük van, ezért minden szemfényvesztéshez megvan a bátorságuk. És mindezek következményeként Behe-t vádolják áltudománnyal. Arroganciájuk egyszerűen sértő!
Ilyen egy indokolás, mely hatalmi aspektusból születik. A „lektorált kutatási publikációk…” A 23-as csapdájának tipikus esete. Ezen felül pedig a T. Bíróság az evolucionisták állításait tekinti bizonyítéknak, arról nem is beszélve, hogy természetesen figyelembe sem vesz olyan alapvetéseket, mint a fizika, a biológia vagy az informatika törvényei.
A cáfolat cáfolata: Megítélésem szerint egy „tudományosan megalapozatlan” érvrendszert tudományos érveléssel illenék „lesöpörni a pályáról”. Itt azonban nem ez történt. A dolgot – úgymond – hatalmi szóval rendezték. A bíróság cáfolt egy tudományos állítást „pártos” tudományos írásokra hivatkozva. Talán azért választották ezt a módszert, mert a tételes cáfolat nem létezik? Eredményes stratégia, de korrektnek semmiképp nem nevezném.
Végkövetkeztetés: Egy hamvába holt darwini elképzelésből egy minden ízében hamisított és pusztító tudomány nőtte ki magát, mely még mindég hallatja halálhörgését.
* * *
